Nemrég jöttünk haza Boszniából. A Szarajevói Téli Olimpia egykori helyszínéről. Az Olimpiát követően a szláv háború söpört végig a nem rég függetlenedett országon. Szabi volt az ötletgazda, ezért megkértem, hogy írjon pár sort az élményeikről. Ajánlom figyelmetekbe!
Egy boszniai síelés ötlete jópár éve megfogant, de mivel a korábbi években mindig akadt egy jobb ötlet, ez lett áttolva az aktuális "következő" évre. Idén úgy alakult, hogy hosszabb időre nem fogok tudni síelést összehozni, de menni meg "muszáj", végre megszületett az elhatározás is: ausztriába és szlovákiába kimenni olyan snassz, ha már csak ez a pár nap van rá, akkor az leglább legyen különleges.
Némi olvasgatás és igényfelmérés után lefoglaltam egy szimpatikusnak vélt helyen két szobát és utána csend. Aztán kb egy héttel indulás előtt észbekapva utolsó pillanatban a vállalkozó szellemű sapatot is sikerült összeverbuválni és megtöltöttük a Gekkómobilt. Mivel korábban senki ismerőssel nem találkoztam, aki síelt volna már arrafelé, ezért csak a neten fellelhető információk alapján vágtunk Neki az útnak. De mivel csak pozitív élményeket olvastam, ezért bizakodóan indultunk útnak.
Az úticél a Szarajevó melletti Jahorina, ahol az 1984-es téli olimpia női lesikló számait rendezték. Erről azt kell tudni, hogy az akkor kiépített infrastruktúrára 30 év alatt semmi nem költöttek egészen két évvel ezelőttig. Közben pedig volt egy elég véres háború, úgy lehetett sejteni, hogy színvonalban a szlovák pályák színvonala alá pozícionálható a létesítmény. Na ez az, ami viszon nem igaz!!! Az utóbbi két évben beindult fejlesztéseknek köszönhetően három darab 6 üléses modern felvonót és több szállodát is építettek és a pályák normálisan karban voltak tartva: egy közepesen felkapott hasonló nagyságú osztrák sítereppel simán pariban van. Arról nem is beszélve, hogy kitűnő adottságokkal rendelkezik a hely és rendkívül hóbiztos. Indulás előtt már naponta nézegettem a hójelentéseket és szinte minden nap hullott pár centi, azt már sejteni lehetett, hogy hóban nem lesz hiány. De ami ottlétünk alatt lehullott, az felülmúlta a várakozásokat :)
Csütrötök éjfélkor indultunk Bupdaestről. 10 évvel korábbi emlékeimhez képest - mikor először voltam Szarajevóban - rengeteg autópálya épült, beleértve az M6-ost is, ami nagyban lerövidítette a menetidőt. Az egyetlen idegörlő rész horvátországot elhagyva boszniába belépve az E73-as út boszniai szakasza, ahol vaksötétben, esőben elég fársztó volt végiggurulni. Boszniában a csuda tudja miért, de olyat, mint közvilágítás, ha van is, nem nagyon használják. Ez elég ijesztő tud lenni, mivel az emberek mászkálnak az úton és az úton keresztben is a sötétben és a láthatósági mellény is egy ismeretlen foglalom még számukra. A sötétség már a Száván átkelve a határállomáson elkezdődött, ahol az útleveleket is egy neonlámpa félhomáláyban pecsételte le a gondos határőr. A sötétben pedig majdnem minden faluban állnak a rendőrök egy haszárítóval és igyekeznek levadászni a gyorshajtókat és nem nagyon van ráhagyás, úgyhogy ha tudunk volna, akkor sem nagyon lett volna érdemes sietni. A sötétség Szarajevóban is megvolt, pedig oda már pirkadatkor érkeztünk be. A várost elhagyva egy szerpentin vezet fel a síterepre. Ezen nagyon jól látszik, hogy annak idején nem sajánlák a pénzt az infrastruktúrára (alagút, viadukt, stb), azonban sok csiscsa nem volt és az idő vasfoga is meglátszik már rajtuk. Egy ideig szakadó esőben haladtunk felfelé, aztán átváltott havazásba. Az út legvégén már hófalak között érkeztünk be a faluba és kezdett hiányozni a két éve a Tátrában megszaggatott hólánc, de szerencsére az utlsó három métert leszámítva sikerült felküzdeni a Gekkómobilt a célig :)
Reggel 8 körül gurultunk be Jahorinára, ami ebben az időben leginkább Zombie Land-re emlékeztetett a nyakig érő hóban, mivel egy teremtett lelket nem láttunk sehol és egy szétlőtt szálloda adta a díszletet. Egy stoppos végül odavezetett a szálláshoz vezető találkapontra minket, úgyhogy szerencsésen megérkeztünk.
A szállásunk a Pension Vidikovacban volt, ami kitűnő választás bárkinek, aki itt szeretne síelni. Mivel foglalásnál előleget nem kellett fizetni, a visszaigazolásban pedig csak egy telefonszám volt Aleksandarhoz (alias Sanyi), reménykedtünk, hogy valaki kijön majd elénk. Telefon, majd a cuccainkat hómotorral vitték el a szálláshoz, ahol még nem tudtuk átvenni a szobát, de egy hangulatos klubhelyiségben át tudtunk vedleni és rögtön jól be is csiccsentett mindenki megérkezésünk örömére. Majd irány a pálya. Ehhez nem kellett messzire menni, mivel kb 1 méterre volt a kijárattól és már lehetett is csúszni. 25EUR félpanzióért pedig annyi kaját adtak, hogy egyetlen alkalommal sem sikerült az asztalt teljesen letakarítani, pedig síeléskor általában rendesen ég a kazán. Ha pedig valami kívánság volt, akkor azt rendszerint igyekeztek teljesíteni, úgyhogy tényleg bárkinek csak ajánlani tudom.
Van saját pénzük (Konvertibilis Márka), azonban mindenhol lehetett EUR-ban fizetni 2KM=1EUR + némi X árfolyamon. Tehát ez sem okozott nehéséget, amíg nem 100EUR-al akart fizetni valaki, mert visszaadni viszont mindenhol buznyákot akartak. De persze ilyen esetben meg lehetett alkudni, a lényeg, hogy fogyasszon rendesen az ember :) A két napos bérletért 37 EUR-t fizettünk, amihez nem nagyon kell kommentárt fűzni. És azért vettünk csak 2x2 naposat, mert tervben volt, hogy a harmadik napon átmegyünk Bljesanicára, a másik olimpiai hehyszínre, de ez végül az időjárás miatt meghiúsult.
4 napig folyamatosan esett a hó, a környező kilátásról nem nagyon tudunk beszámolni, mivel legtöbbször a felhőben a pálya fellelésével voltunk elfoglalva, akkora volt a tejföl. Az alacsonyabban fekvő olimpiai pályán azonban ilyenkor is jókat lehetett csúszni. Tömeg sehol, egyedül vasárnap dél körül kellett kb 5 percet várni a felvonóknál, de leginkább egyből be lehetett siklani a lifthez. A pályák tetején pedig gyakorlatiélag ott jött le az ember, ahol akart, úgyhogy az offpista szerelmesei kiélhetik magukat. A helyiek azért felhívták a figyelmet, hogy a síterep a háborúban straégiailag fontos terület volt és el volt aknásítva. Ezeket már felszedték, de azért nagyon távoli területekre ne nagyon menjünk a pályáktól, mert előfordulhat, hogy maradt még itt-ott egy-egy darab. Köszi! Meglepő volt, hogy mennyi magyar szót lehetett hallani: szinte mindig, mindehol megcsapta a fülünket, de magyar üzemeltetésű szállásból is van több. Az más kérdés, hogy direkt nem ilyen helyre akartunk ilyen helyre menni. Legyen authentikus, pont!
A pályák mellett a midenhol fellelhetőek az olimpiai objetumok: igaz, a feliratokból már hiányoznak betűk, de nem az jut eszébe az embernek, hogy itt 30 éve volt a nagy esemény. A büfék/hütték szintén elképesztően jó hangulatúak, sok helyen élő zene megy (ami vagy tetszik valakinek, vagy nem), nagyon jó a kaja/pia és ráadásul rendkívül olcsó is. 6 euóért már akkora adag hústálat adnak, hogy nem győzi belapátolni az ember. És ebben már bárány is van :) Alapvetően a szerb/horvát típusú kaják vannak a menün (csevap, pljeskavica, stb), de van azért pár külölegesség is. Magunkat meghazudtolva sokkal több időt töltöttünk a vendéglátó helyiségekben, más síelésekhez képest, de ezt valahogy senki nem bánta. Ráadásul az alattomosan elhelyezkedő kocsmák miatt (pl Ice bar) volt, hogy már délben sikerült bátorra inni magunkat :) Btw, aki szomjas, az a pálya mellett mindenhol szobrozó árusoktól bármikor lecsatolás nélkül is gyors frissítőhoz juthat, ami mosolyogtató látvány az első napokban az ehhez nem szokott szemnek :)
Az utolsó, hétfői nap volt azonban a kuriózum, ami kárpótolt mindenkit az addigi felhősíért. Egész éjjel szakadt a hó, aminek az lett a következménye, hogy a fenyők közül több is a földig hajlott, majd meg is reccsent eltorlaszolva a síterepre vezető utat. A pályákon több kört is úgy sikerült megtenni, hogy rajtunk kívül elvétve találkotunk emberrel és mi húztuk az első csíkokat a hóba. Ez különösen nagy élmény volt pályán kívül, ahol ezt derékig érő porhóban lehetett gyakorolni akár a fék között is :) Ezt tetőzte még az addigra már többször előbújó nap is, ami valóságos mesevilágot varázsolt a tájból.
Indulás előtt még toltunk egy ebédet és 2 után a szálláson gyors tollászkodás, Gekkómobil kiásása, majd felolvasztása után indultunk nyitott ajtóval haza :) Gábor ismét kitartóan nyomta a gázt a változatosság kedvéért végig szakadó hóesésben. Éjfélre sikerült is hazaérni.
Konklúzió: nem most voltunk itt utoljára, jövünk még! :)
Üdv,
Szabi
Képek pedig itt:
.jpg)
